BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A történelem egyféleképpen történikA könyv listaára: 1500 Ft. Leírás:
Kahler Frigyes, a Veszprém Megyei Bíróság büntető kollégiumának vezetője 1993-ban az Antall József miniszterelnök által létrehozott Történelmi Tényfeltáró Bizottság elnöke volt, s mint bíró és jogtörténész, komoly rálátásra tett szert az ötvenes évek koncepciós pereire és az 56-os eseményekre. Ebbéli minőségében sok városi legendát a helyére tesz a forradalmi eseményekkel kapcsolatban abban a beszélgetésben, melyet a Magyarnak lenni sorozat újabb kötete örökít meg. Beszélgetőtársa Mezei Károly, akivel nagy egyetértésben veszik sorra a kommunista rezsim magyar társadalom ellen elkövetett bűneit. Terítékre kerülnek az egyházüldözés, az ügynöki besúgórendszer konkrét ügyei, de kitekintést kapunk a jelen időszak nemzetközi jogi visszásságaira is. Ide kívánkozik az interjúalany fülszövegbe is kiragadott nyilatkozata Európa jövőjéről szólva: Rosszul tette földrészünk, hogy megtagadta és meggyengítette erős keresztény gyökereit. Nem kellett volna fejest ugrania a liberalizmus mindent relativizáló és szétziláló eszmerendszerébe Valójában teret engedett mindenféle devianciának és szélsőségnek, amely a társadalmak széteséséhez vezethet. ISBN: 978-963-662-423-1A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 730 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 1 230 Ft
Az aukció vége: 2011-06-20 10:56
. Kahler Frigyes: A történelem egyféleképpen tö - Jelenlegi ára: 1 230 Ft
Fontos
-
Szomaházy István - A férjhezmenés művészete (1910) A könyv a kép(ek)en látható állapotban van. Nagyobb mennyiségű könyvvásárlás esetén(2000...
-
KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Képernyővédő fólia, Nikon D70s Cikkszám: 54671 Gyártó: Utá ngyá rtott termé kFigyelem! GaranciaFizetési ...
-
Brendonban vásárolt Fehn márkájú zenélő forgó eladó. Kiságyra szerelhető, 5 pihe-puha figura lóg rajta, egyféle, nagyon nyugtató dallamot j...
-
Samsung 512MB (szerintem) DDR2 memória, laptopba való, eladó. Szerintem működik, teszteletlenként árulom. Jelenlegi ára: 800 Ft Az auk...
-
Gap almás átmeneti kabát ! Mérete : 86-92 Állapota : szép ! Bármi kérdésed van írj ! Posta saccolt ! Jelenlegi ára: 1 500 Ft Az ...
-
Melltartó 75/B méretű! Fekete színű! Jelenlegi ára: 300 Ft Az aukció vége: 2011-05-19 12:29 . Melltartó 75/B méretű fekete - Jelenlegi ára...
-
Kedves Érdeklődő! Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére. Kedvező ...
-
Motorkód M57 . 2003 as autó bontásából. Hibátlan. 100 % állapot. Posta + 1050 ft Budapest. 18. ker. Jelenlegi ára: 45 000 Ft Az aukció ...
-
Szép olajvászon festmény kerete nincs , mérete kb 35 x 26 cm. Jelenlegi ára: 4 900 Ft Az aukció vége: 2011-08-29 10:27 . Szép régi ov. ...
-
128-as méretű, jó állapotban. Jelenlegi ára: 500 Ft Az aukció vége: 2011-07-06 09:56 . Kislány felső,poló128-as - Jelenlegi ára: 500 Ft